Azt hiszem, minden fotóművész arról ábrándozik, hogy megalkossa a tökéletes képet, melyben meg tud valami lényegit ragadni egy produkció összetettségéből. Mi, nézők, kutatók pedig gyakran elgondolkodunk, vajon milyen lehetett az az előadás, mely mindössze egy rajzon, egy 120 éves fotográfián, egy kimerevített mozdulatban maradt ránk? Fura, de így van: ma hiába áll mindenféle technikai kütyü rendelkezésünkre, hogy rögzítsünk egy performanszot, a képek ereje nem múlik. Valami olyat tudnak a fotósok, amit egyetlen HD-minőségű szuperfelvevő sem...
Műfajelméleti kérdésekbe most nem mennék bele, csak megosztottam azokat a gondolatokat, melyek többek közt Bertil Nilsson képei kapcsán is fölmerülnek bennem.
Sokat nem szeretnék a képekhez fűzni: önmagukért beszélnek. Itt csak néhányat emeltem ki, de ezen a linken, ill. Nilsson hivatalos honlapján többet is találtok.
ENJOY!
