Már régen mutattam saját készítésű dolgot, íme hát egy gyűrű kollekciómból.
Apropóját az adja, hogy, noha évek óta cirkusszal foglalkozom, cirkuszos álmaim viszonylag ritkán voltak. Talán eddig kétszer. Egyszer úgy 3 éves korom körül - Az első álmom, amelyre emlékszem! -, és az elmúlt héten. Ez a gyűrű egész jól visszaadja a hangulatukat!
Amúgy tényleg jó kis álom volt. Egy falu szélén lámákat, elefántokat vezettek libasorban, én követtem őket, és egy hatalmas cirkuszhoz jutottam, mely egy toronyépület (szálló) mellett vert tanyát. Itt találkoztam a cirkuszigazgatóval is, aki meglehetősen hasonlított Philip Astley-re, mindenesetre nagyon kedélyes volt. Szerettem volna mindenképpen a cirkusznál dolgozni, akár ingyen is, amibe bele is egyezett, és megmutatta a mutatványosbódékat az egyik utcában. Dícsértem őket - valóban nagyon csinos kis házikók voltak -, és kiderült, egy ilyet fogok én is felügyelni. Ettől elkedvetlenedtem: üljek egész nap egy bódéban? De sajna már nem derült ki, elvállaltam-e a dolgot, felébredtem... Esetleg valaki tud álmot fejteni? :)